lelkes fiatalok

2018.08.10. 14:00

A bolygók között ismerkedtek az űr titkaival

A Hét Patak Gyöngye Natúrpark Csillagászati tábor keretein belül harminc lelkes fiatal ismerkedett meg a világűr titkaival. A gyerektábor résztvevői az augusztusi csillaghullás megfigyelésére is felkészültek.

H. Zs.

Ma zárul a Nemzeti Tehetség Program által támogatott Hét Patak Gyöngye Natúrpark Csillagászati tábora, amelyen harminc lelkes, érdeklődő gyermek vett részt az elmúlt néhány napban. Nemzetközileg elismert szakemberek voltak a meghívott előadók, Zombori Ottó matematika-fizika szakos tanár, csillagász és dr. Sik András Prime-díjas bolygókutató előadásait lenyűgözve hallgatták a táborlakók.

Kmettyné Győri Szilvia táborvezető elmondta, a tehetséges fiatalok már szinte „felkészülten” érkeztek a táborba, nagyon sok kérdéssel és kíváncsisággal figyelve a délelőtti előadásokat, az előadók kérdéseire okos válaszokat adva.

A kreativitás és készségfejlesztő programok jegyében „Az űr titkai” szabaduló szobában, egy Boeing-737-es repülőgép-szimulátorban tették próbára tudásukat. A Naprendszer-túrában megfigyelték a bolygók kicsinyített távolságát, megismerték a bolygók jellemzőit. Éjszaka bolygókat, ködöket, galaxisokat észleltek. A planetáriumban a csillagképeket, a napszűrővel felszerelt távcsővel a napot figyelték. Az interaktív természettudományos kiállításon a természettudomány csodáit, világító ásványokat, a Fou-

cault-ingát tekintették meg, és értették meg működésének elvét. A gyakorlati csillagászati foglalkozásokon alaposan felkészültek a tábor lakói az augusztusi híres csillaghullás megfigyelésére is.

A szakmai programokon kívül sok izgalmas szabadidőprogramban is részt vettek a táborozók, melynek többek között az íjászat, hajókázás, kenuzás és a Bikali Élménybirtok is a része volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!